Hétfőn a témahetet a Nem Adom Fel ! alapítvány munkatársaival kezdtük. Senki nem tudta mire számítson,  beosztottak minket hat csoportba és leküldtek az aulába. Egy rövid eligazítás után meg is kezdődhetett az érzékenyítés.

Mi először a csapatommal az alpítvány két mozgássérült tapasztalati szakértőjével találkoztunk. Mindakettőjük elmagyarázta a hogy hogyan is élik a mindennapjaikat így kerekesszékből és feladatok elé állítottak minket. Az ő mindennapi problémáinak megoldása szinte lehetetlen volt, vagy több időbe telt mint kellet volna. Egy kézzel felöltözni úgy, hogy a másik kezem görcsösen a testem mellé van szorítva nem egyszerű és a vizespohárral kerekesszékben szlalomozás sem mondható mindennapi feladatnak. Nekünk. De sok ember aki nem volt olyan szerencsés hogy egészségesen élhet mint mi megküzd ezekkel a problémákkal, és helytáll az életben.

Második állomásunk Rafael volt akitől jelnyelvet tanulhattunk, és szavak nélkül kommunikálhattunk.

Utána következett az origamizás, később megtudtam, Kiss Zoltánnal, mert nekem még a telefonszámát is megadta ’ha bármi van hívjam’ címszóval. Az origaminak sem volt akadálya az hogy egy szellemi fogyatékos fiú magyarázta el nekünk a daru madár hajtogatásának módszerét. A közös hang megtalálása Zolival egyszerű a daru madárral már annál nehezebb volt.

Utána mentünk tovább Zozohoz beszélgetni. Bár beszélni nem tud, nagyyon sok mindent megtudtunk róla. Én kisebb veszekedésbe kerültem vele, mert többször beleásított a beszélgetésünkbe, én pedig gyanakvóan megkérdeztem hogy aludt e rendesen. Mint később kiderült, éjfélig beszélgetett Facebookon a legjobb barátjával Rékával, akinek üzenetet is kellett írnünk a beszélgetés során. Zolitól megtudtuk hogy lehet száguldozni egy kerekesszékkel és hogy szerinte mindannyiunk kicsit bolond. Búcsúzkodás előtt a lelkére kötöttem hogy feküdjön le időben és ne száguldozzon Rékával a karfán mert veszélyes is lehet.

A beszélgetés után megtapasztalhattuk pár perc erejéig hogy milyen lehet ha nem lát az ember. Találkoztunk vakvezető kutyával és feladatokat oldottunk meg a többi érzékünkre hagyatkozva. A napot egy kis szájjal festéssel zártuk, amit valljuk be mindenki élvezett, egészen addig ameddig nem gondoltunk bele hogy milyen is lehet funkcionális végtagok nélkül élni.

Szerintem nagyon hasznos volt a hétfő délelőttünk, mert betekintést kaphattunk egy kicsit a mozgássérültek és más fogyatékkal élők világába, és megtapasztalhattuk hogy nem mások mint mi csak más ritmusban, más módszerekkel élik mindennapjaikat.

Eory Anna